Kevesen tudják, hogy Szigligeten egykoron két vár is állt. A méltán ismert vár mellett a Királyné szoknyájának dombján található egykori vár alapkövei felett ma egy gyönyörű kilátó magasodik, ahova könnyű túra során juthatunk el.
A Szigligeti Strandtól indulva a Fakavölgyi úton haladva megközelítőleg egy 850 méter hosszú (kilátóig teljes szakasz 1100 méter), maximum 25 perces séta alkalmával kereshetjük fel az Óvár-kilátót. Akik szeretnék még jobban lerövidíteni a túrát, autóval is megtehetik a távot, ugyanis a kilátónál parkolásra is van lehetőség, viszont szűk, keskeny útról van szó, így ezt érdemes figyelembe venni mielőtt útnak indulunk.
Az Óvár-kilátó a Királyné szoknyája nevezetű dombon, kb. 182 méter magasan emelkedik a fák felé. A domb nevét jellegzetes alakjáról kapta, mely hasonlatos egy előkelő hölgy rakott szoknyához. A kilátó maga 2013-ban készült el és az egykori vár alakját hivatott ábrázolni. Az Óvár pontos eredete sajnos nem ismert, feltételezések szerint a rómaiak egykori őrtornya lehetett, mások szerint egy somogyi gazda vára volt, amelyet hiába építettek nappal, éjszaka mindig leomlott.
Egy biztos: a kilátóból csodálatos panoráma nyílik!
Az Óvár-kilátóhoz vezető út egy könnyű túra, amit akár gyerekekkel is egyszerűen teljesíthetünk egy kellemes strandolás előtt vagy után.
A kilátó egész évben látogatható, minden évszakban csodás panorámát ígér!
Térség: | Badacsony |
Szintkülönbség: | 69 m |
Gyalogtúra: | Igen |
Bortúra: | Nem |